2020. május 13., szerda

Equals - Softly, Softly 1968


Ha egyszer megpróbálták és bejött, miért ne próbálták volna meg másodszor is. A Softly Softly című daluk a Baby Come Back mintájára, a dalon végigfutó gitár rif, a pörgő ritmus vegyítve a slágergyanús refrénnel, biztos recept volt a sikerhez.

1965-ben három észak-londoni középiskolás barát, köztük a guayanai származású Eddy Grant, megalakítja az Equals együttest. 1960-as évek British inváziója megteremti a beat zenét a rock and roll mellett. 

Ezt a két zenei vonulatot ötvözve írja meg Grant, 1968 májusának nagy slágerét a Baby Come Back-t. Ugyanezen az albumon jelenik meg a hasonló zenei stílusú szám, ami szintén sláger lesz, a Softly Softly is. A dal a korabeli házibulik kötelező eleme volt , de szívesen veszik elő a mai DJ- k is.

A dal a hatvanas évek beat és rock zenéjének keveréke, de ez hozta meg az együttes népszerűségét. Ez a dal egyike volt azoknak, amelyek elindították az európai pop zenei irányzatot. A későbbiekben többen feldolgozták, többek között a szerző Eddy Grant is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése