Led Zeppelin - How Many More Times 1969
A dal a Led Zeppelin első debütáló albumán jelent meg, ez volt a
kilencedik befejező szám. A basszusbevezetővel nyitó dal leginkább a
jellegzetes és zúzós riffjéről vált ismertté, és szerkezetét tekintve
több kisebb részből áll, amelyeket egy bolerószerű dallam köt össze.
Egyes elemei, Jimmy Page korábbi együttesének, a Yardbirds-nek a
számaiból építkeznek.
A dal szerzői az együttes tagjai, de Robert Plant énekes nevét még
korábbi szerződése miatt nem tüntették fel. A korai koncertek állandó
szereplője volt, és általában záródalként
játszották. Plant rendszerint a dal elején mutatta be az együttes
tagjait, mint ahogy az a Led Zeppelin dániai televíziós fellépésén is látható.
A "How Many More Times" bevezető motívuma a hetvenes évek közepétől a
Magyar Televízió legfőbb politikai műsorának, "A Hét" című magazinnak
volt a főcímzenéje.
Ami két szempontból is különleges kuriózumnak
számít: egyrészt szinte hihetetlen, hogy a kézi irányításos, a nyugatról
jövő mételyt már csírájában irtani akaró kultúrpolitika beengedte egy
"rosszhírű" rock-zenekar zenéjét legfontosabb műsora élére (ami aztán
annak emblémájává is vált!). Másrészt a Led Zeppelin egyetlen kivételtől
eltekintve soha sem adta el számait ilyenfajta felhasználásra! (A
kivétel: 2002-ben a Caddilac új luxusmodelljének reklámkampányához
felhasználják a "Rock and roll"-t.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése