Syrius - Tranzisztori 1967
Az 1967-es dal, a hatvanas évek egyik nagy slágeréről, a tranzisztoros rádióról szól, amely a zenét kivitte az utcákra és parkokba. A fiatalok egy-egy ilyen csodát körbeállva élvezték, hogy már nem kell a szülőktől tartani, ha kicsit hangosabban szól az a zene, amire az ősök csak legyintettek. Megjelentek a táskányi nagyságú hordozható rádiók, melyeknek gazdái igazi menő srácok voltak a lányok szemében. Nálunk kezdetben meg kellett elégedni az orosz csodával, a Sokol rádióval, de később készültek igazi magyar remekek is.
A Syrius együttest 1962-ben alapította Baronits Zsolt. Eleinte tánc- és beatzenét játszottak, Több alkalommal kísérő zenekarként szerepeltek a táncdal fesztiválokon. 1968-ban a zenekar felbomlott, a tagok egy része megalakította a Juventus zenekart. Baronits mint a Syrius zenekar vezetője nekilátott újraszervezni együttesét. Pataki László a Liversingből, Orszáczky Miklós és Mogyorósi László az Új-Rákfogóból, valamint Veszelinov András a Metróból érkezett. Mogyorósit később Barta Tamás váltotta a gitároknál, majd a másik gitárossal, Rákosi Lászlóval ő is távozott a zenekarból.
Stílusukra innentől a progresszív dzsessz-rock irányzat volt
jellemző. Az új hangzású zenekart siker fogadta, és még ebben az évben
egyéves ausztrál koncertturnéra indultak, ahol igazán hatalmas sikereket
értek el. Charles Fisher magyar származású producer közbenjárására
jutottak ki Ausztráliába, ahol 1971-ben készítették el egyetlen lemezüket The Devil's Masquerade címmel, ez egy évvel később jelent csak meg Magyarországon Az ördög álarcosbálja címen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése